Szülői nevelési stílusok: melyikbe csúszik bele a mai gyereknevelés?
Ha valaha is elgondolkodtál azon, hogy „vajon túl szigorú vagyok, vagy túl engedékeny?", akkor jó helyen jársz. Van erre a kérdésre egy nagyon egyszerű térkép, amit a pszichológia már évtizedek óta használ, és amitől sok minden a helyére kerül.
Röviden
- Két szempont van, nem egy. Mennyi elvárást támasztasz a gyerekkel szemben — és mennyi érzelmi melegséget adsz.
- Ebből négy stílus jön ki: autoriter, megengedő, következetes és elhanyagoló.
- A legjobb kimenetel a következetes stílusé: az így nevelt gyerekek lesznek a legkiegyensúlyozottabb felnőttek.
- A megengedő nevelés kimenetele több mérésben rosszabb, mint amire számítanánk.
- A kötődő nevelés a melegség tengelyén magasan van, de a gyakorlatban gyakran lecsúszik a megengedő mezőbe.
- A vaskalapos nevelésből átcsaptunk az ellentétjébe. A következő lépés a kettő közötti szintézis.
Ha szeretnél jobban elmélyedni a témában, hallgasd meg ezt a podcast epizódot a Nem alszik a baba podcaston: A kötődő nevelés idejétmúlt
Mi az a szülői nevelési stílus?
Diana Baumrind az 1960-as évek közepétől kezdve foglalkozott azzal, hogy a szülők neveléshez való hozzáállását típusokba lehet-e sorolni. Ő eredetileg három fő stílust határozott meg. Ezt később, 1983-ban Eleanor Maccoby és John Martin egészítette ki egy negyedikkel — és azóta is ez a négyes felosztás a legelterjedtebb.
A lényeg, hogy nem egy skáláról van szó. Nem arról, hogy valaki szigorú vagy engedékeny, és kész. Két, egymástól független szempont van.
Milyen szülői nevelési stílusok vannak?
Képzelj el egy koordináta-rendszert.
A vízszintes tengelyen az van, hogy mennyi elvárás és irányítás érkezik a szülő részéről. Mennyi korlátot szab, mennyire szigorú, mennyi követelményt támaszt. Jobbra sok, balra kevés.
A függőleges tengelyen pedig a szülői melegség van: az odafordulás, az elfogadás, a szeretetteljesség, az érzelmi közelség, a támogatás, a válaszkészség. Fölül sok, alul kevés — vagyis alul érzelmi hidegség.
Így a koordináta-rendszer négy negyedet ad, és mindegyikbe beleesik egy szülői stílus. Nézzük őket egyesével.
Mi az autoriter, vagyis tekintélyelvű nevelési stílus?
Ez a hideg korlátozó negyed: sok a szabály, sok a korlát, és hiányzik az érzelmi melegség.
Ez a tipikus vaskalapos szülő. Amikor felállít egy szabályt, és a gyerek megkérdezi, hogy miért, akkor a válasz: mert azt mondtam, mert én vagyok a tekintély.
Ez volt a mainstream a világháború előtti korszakban, és még utána is jó pár évtizedig. A legtöbb szülő így nevelt, és a legtöbben, akik ma szülők, ezt látták a saját szüleiktől vagy nagyszüleiktől.
Mi a megengedő, vagyis engedékeny nevelési stílus?
Ez a meleg engedékeny negyed, vagyis az előző pontos ellentéte: nagy érzelmi melegség — ami szuper —, odafordulás, a gyerek megértése, szeretetteljesség, és mellette viszont engedékenység.
Ez az a szülő, aki, amikor a gyerek ellenkezik, azt mondja: na jó, mindegy, legyen, ahogy te szeretnéd.
Figyeld meg, mennyire számít, milyen szóval nevezzük. Ha azt mondom, elkényeztető, rögtön mindenki tudja, hogy ez negatív. Ha azt mondom, megengedő vagy engedékeny, akkor még pozitív dolgokra gondolunk.
Mi a következetes, vagyis autoritatív nevelési stílus?
Ez a meleg korlátozó negyed. A „korlátozó" szó negatívan hangzik, de ez a pszichológiában elfogadott kifejezés rá.
A másik neve autoritatív — amit ne keverj össze az autoriterrel. Az autoriter volt a tekintélyelvű; ez pedig egészen más. Mivel a két szó nagyon könnyen összekeverhető, én inkább a következetes szót használom rá.
Ez az a szülő, aki odafigyel arra, mit szeretne a gyerek, figyelembe is veszi, de nagy irányvonalakban mégis irányt mutat. És mindezt párbeszéddel, rugalmasan, elmagyarázva próbálja csinálni.
Amikor a gyerek megkérdezi, hogy miért kell így csinálni, azt mondja: gyere, beszéljük meg. De vigyázz — ez nem azt jelenti, hogy „gyere, beszéljük meg, és végül úgy lesz, ahogy te szeretnéd". Hanem azt, hogy „gyere, beszéljük meg, és megpróbállak meggyőzni, miért így kell csinálni".
Mi az elhanyagoló nevelési stílus?
Ez a hideg engedékeny negyed, és ez a legrosszabb — abban az értelemben, hogy ennek a kimenetele a legrosszabb.
Ez az a szülő, akit nem érdekel, mit csinál a gyerek. Óriási szabadságot ad neki, de nem azért, mert azt gondolja, hogy ez így jó, hanem mert egyszerűen nem foglalkozik vele. Szabályokat sem szab: azt csinálsz, amit akarsz.
Szerencsére ezt kevesen alkalmazzák tudatosan. Aki eljut egy alvásszakértőhöz, az már eleve tudatosan fordul a gyereke felé — és tudatosan senki nem szeretne ilyen szülő lenni.
Milyen felnőtt lesz a gyerekből a különböző nevelési stílusok mellett?
Itt jön az, ami sokakat meglep.
A vaskalapos, autoriter szülők gyerekei szabálykövetők lesznek — de fokozott agresszió jellemzi őket, nem kezdeményezők, nem kreatívak, visszahúzódóak, és alacsony a teljesítménymotivációjuk.
A megengedő oldalon azt gondolnánk, hogy ennél csak jobb lehet a helyzet. Több mérés viszont azt mutatja, hogy több szempontból még rosszabb a kimenetel. Ezek a gyerekek éretlenek, önállótlanok lesznek, alacsony bennük a felelősségérzet, gyenge az önkontrolljuk, nem tudják a vágyaikat és az indulataikat féken tartani, nehezen hoznak döntést — és ők is gyakran agresszívek.
Ez utóbbi különösen meglepő szokott lenni. Ha nem láttak otthon agressziót, akkor miért agresszívek? Mert az agresszió itt nem tanult minta, hanem a hiányzó önszabályozás következménye.
A következetes stílusé a legjobb kimenetel: ezek a gyerekek egyszerre lesznek szabálykövetők és kezdeményezők, együttműködők és önállóak.
Hol van a kötődő nevelés ezen a térképen?
Az érzelmi melegség tengelyén nagyon magasan. Ez a jó hír, és ez az, amiért én magam is kötődően nevelek.
A baj az, hogy a gyakorlatban sokszor elcsúszik az elvárások tengelyén — és így nem a következetes, hanem a megengedő/elkényeztető mezőbe kerül. Nem azért, mert a kötődő nevelés ezt írná elő, hanem mert a szülő nem meri meghúzni a határokat. Erről bővebben: mit jelent valójában a kötődő nevelés, és miért értjük félre?
Ezt látom azoknál, akik itthon beleestek a kötődő nevelés első hullámába, és most már nagyobbak a gyerekeik. Azt mondják, csalódtak: ők mindent úgy csináltak, ahogy le van írva a nagykönyvben, mégsem az lett a gyerekükből, amire számítottak.
Mert mit mond a kötődő nevelés? Azt, hogy a kötődés adja meg a gyereknek azt a biztonságot, amitől ő majd önálló lesz. Amitől olyan felnőtt lesz, akinek mindannyian a barátai szeretnénk lenni: kedves, megértő, empatikus, szabálykövető, ugyanakkor kezdeményező és kreatív.
Ehelyett viszont ott áll egy tízéves, aki úgy reagál arra, hogy nem a megfelelő színű bögrét kapta, mint egy kétéves. Egy kétévestől ez teljesen elfogadható. Egy tízévestől azt gondolnád, hogy ennyi idős korára már tudhatná.
És ennek valójában az az oka, hogy a félreértelmezett kötődő nevelésben nem szabtak határokat a szülők. Szerettek, de nem neveltek. Vagyis a kötődő nevelés átcsúszott egy engedékeny, elkényeztető szülői attitűdbe.
Hogyan csaptunk át a szigorúból az engedékenybe?
Ezt a legjobban a tézis-antitézis-szintézis gondolatával lehet leírni. Eszerint a történelem során mindig van egy-egy uralkodó irányzat, és amikor az emberek ráunnak, vagy rájönnek a hátrányaira, akkor átcsapnak az ellentétjébe. Aztán amikor annak is kiderülnek a hátrányai, jön a szintézis: megtartjuk mindkettőből a jót, és megpróbálunk egy arany középutat kialakítani.
A nevelésben a tézis a szülővezette, autoriter nevelés volt. Ez volt a nagy többség hozzáállása a világháború előtti korszaktól még talán a hetvenes évekig.
Az antitézis pedig az, ahol most tartunk: az engedékeny, gyerekvezette nevelés.
Ez egyénileg is megfigyelhető. Nagyon sok szülőnél azt látom, hogy a saját neveltetésükre adott válaszként alakítják ki a hozzáállásukat. Ha őket túl szigorúan, túl tekintélyelvűen nevelték, és nekik ez rossz élmény volt, vagy olvastak arról, hogy ennek mennyi negatív következménye van, akkor átcsapnak az ellentétjébe, az engedékeny nevelésbe.
Mi lenne a szintézis?
Az, amit én békés nevelésnek hívok: a meleg korlátozó, vagyis a következetes szülői attitűd.
Fontos, hogy ez nem visszalépés. Nem arról szól, hogy legyünk megint szigorúak. A határok és az iránymutatás nem egyenlők a ridegséggel, az elutasítással, a keménykalapos, merev szülői hozzáállással.
A határ és az irány valójában segítség a gyereknek. Neked kell megtanítanod, hogyan működik a világ. Neked kell irányt mutatnod. Neked kell nevelned.
Hozzáteszem: a „békés nevelés" kifejezés is nagyon sokszor átcsúszik ugyanabba a félreértelmezett kötődő nevelésbe. Szóval nem a címkén múlik. Azon múlik, hogy a melegség mellé mersz-e határt is tenni.
Ha kíváncsi vagy, hogy ez az alvásban hogyan néz ki a gyakorlatban, itt írtam róla: nem akar lefeküdni a gyerek — mit tegyél? Ha pedig az tart vissza, hogy egy határtól félsz ártani neki: mi számít traumának gyerekkorban?
Gyakori kérdések
Milyen szülői nevelési stílusok vannak?
Négyet szoktak megkülönböztetni két szempont mentén: mennyi elvárást és irányítást ad a szülő, és mennyi érzelmi melegséget. Így jön ki a hideg korlátozó (autoriter), a meleg engedékeny (megengedő), a meleg korlátozó (következetes, más néven autoritatív) és a hideg engedékeny (elhanyagoló) stílus. A felosztás Diana Baumrind munkájából indult, a negyedik típussal Maccoby és Martin egészítette ki 1983-ban.
Mi a különbség az autoriter és az autoritatív nevelés között?
A két szó könnyen összekeverhető, pedig mást jelentenek. Az autoriter a tekintélyelvű, vaskalapos szülő: sok szabály, magas elvárások, kevés érzelmi melegség, „mert azt mondtam". Az autoritatív ugyanúgy tart határokat, de melegséggel és magyarázattal. Én ez utóbbira inkább a következetes szót használom, épp azért, mert a két idegen szó összekeverhető.
Melyik a legjobb nevelési stílus?
A kutatások szerint a következetes, vagyis a meleg korlátozó. Ez az, amelyik mindkét másik szélsőségből megtartja a jót: sok érzelmi melegséget és ráhangolódást ad, de közben irányt is mutat, és el is magyarázza, miért.
Miért lehet a megengedő nevelés kimenetele rosszabb, mint gondolnánk?
Mert az engedékenység nem semlegesség, hanem hiányzó iránymutatás. Ha elkényeztetőnek nevezzük, mindenki rögtön tudja, hogy ez negatív — ha megengedőnek, akkor pozitív dolgokra gondolunk. Több vizsgálat szerint ezeknél a gyerekeknél gyengébb az önkontroll és a felelősségérzet, nehezebben hoznak döntést, és nem ritka náluk sem az agresszió.
Hol helyezkedik el a kötődő nevelés ezen a térképen?
Az érzelmi melegség tengelyén nagyon magasan — ez a jó hír. A gyakorlatban viszont sokszor elcsúszik az elvárások tengelyén is, és így nem a következetes, hanem a megengedő mezőbe kerül. Nem azért, mert az irányzat ezt írja elő, hanem mert a szülő nem meri meghúzni a határokat, félvén attól, hogy traumát okoz.
Mit jelent a tézis-antitézis-szintézis a nevelésben?
A tézis a szigorú, szülővezette nevelés volt, ami a második világháború előtti időszaktól még a hetvenes évekig a mainstream volt. Amikor kiderültek a hátrányai, a társadalom átcsapott az ellentétjébe: ez az engedékeny, gyerekvezette nevelés, az antitézis. A szintézis az lenne, amikor mindkettőből kivesszük a jót — én ezt hívom békés nevelésnek.
Szeretnél személyre szabott segítséget?
Töltsd ki a kérdőívet, és személyre szabott alvástervet készítek: Dreamsense alvásterv.
Források: Diana Baumrind: Child Care Practices Anteceding Three Patterns of Preschool Behavior (1967); Eleanor E. Maccoby – John A. Martin: Socialization in the Context of the Family: Parent-Child Interaction (1983).